Tantra, Spiritualitás, Megvilágosodás, Intimitás

A Tantra megközelítése az Élethez

Ebben a cikkben a Tantra és az Élet kapcsolatáról esik szó. A Tantra egy spirituális út a megvilágosodás felé, gyökerei 10 000 évre nyúlnak vissza, azonban nem csak azokhoz szól, kiket a megvilágosodás vonz.

  • Az abszolút és relatív egy. Minden AZ! Az anyag is Isten, Isteni, maga a Forrás egy megnyilvánulása. Ezt figyelembe véve, a Tantra az embert nem eltávolítani akarja az emberi élettől, hanem azon keresztül felismertetni vele az Egységet, és elérni Megvilágosodást.
  • Több ezer éves megfigyelés után tisztán látszott, hogy a szenvedés ámbár gyakran elkerülhetetlen, az Élet és a Földi dolgok Tudatos Élvezete, Megélése az Ébredésnek megágyaz, és közelebb visz hozzá, mert a Teljesség felé mutat. Mindezek mellett fontos kihangsúlyozni, hogy nem hedonizmusról beszélünk, hanem Tudatos Megélésről.
  • Ámbár a Tantrában is tiszta, hogy az emberi vágyak, a vágyakozás energiája inkább hiányos állapotot szül, mintsem Teljességet, mégis a vágyak tudatos megélését hangsúlyozza, s az így való elengedésüket, mert az elfojtás távolít az Ébredéstől.
  • Emellett a Tantra nagy, talán a legnagyobb hangsúlyt fekteti a test fizikai és energetikai részeivel való foglalkozásnak, mint pl. annak rendszeres tisztítása, tiszta ételekkel való táplálása, és a szükségleteinek a kielégítése. 10.000 éves múltjában feltérképezték a testben lévő energiapályák, a nádik felépítését, működését, és gyakorlatok alkottak, melyekkel pontosan lehet dolgozni velük.
  • A Tantra nem csak felismerte, de fel is használja a szexualitásban rejlő erőt, melyet elsősorban magasabb tudatállapotok, és az Ébredés, Megvilágosodás elérésére összpontosít. A gerjesztett szexuális energia voltaképpen a legerősebb, mindenkiben jelen lévő energia. Ennek felhasználása segít kihozni a lényünkben lévő potenciált.
  • MIvel a Tantra az intimitáson keresztül segít kapcsolódni önmagunkkal és az élettel, gyakorlatai pedig intenzitásuk és erősségük révén gyorsan hoznak eredményt, azok számára kecsegtető lehet, akik kevés munkával akarnak messzire jutni, ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy a Tantra emellett megköveteli a mindennapi, rendszeres, következetes gyakorlást, a megfelelő tiszta életmódot, így egyáltalán nem való azoknak, akik nem akarnak komoly munkát fektetni önmagukba és az útjukba.
  • A Tantra úgy kínál utat a megvilágosodás felé, hogy közben nem akar eltávolítani az emberi élettől. Ezért a Tantrák és Tantrikák, ha nem is érik el ebben az életükben az Ébredést, átalakíthatják a szexualitással, önmagukkal, a testtel, az emberekkel és az Élettel lévő kapcsolatukat, a szenvedésből, az Öröm-Boldogság-Szeretet szintjére emelhetik azt.
  • A Tantrában bizonyos utakkal ellentétben tisztán látszik, hogy honnan, hova lehet eljutni. A több ezer év alatt kialakult megközelítésben részletekbe menően tudható az, hogy melyik lépés után melyik jön. A test és az energetikai test megismerése mélyebb Önismeretet ad, és lehetőséget, hogy a Férfi és a Nő kihozza a nemiségében rejlő potenciált és ragyogjon.

Folytassuk?

Ölelés,
Sivananda

További cikkek

Visszajelzések

Írj nekem

Kapcsolat

Email: hello@andrisvarga.com
Telefon:
 +36 30 164 67 97

Írj nekem

Amilyen hamar csak tudok, válaszolok!

Thank you! Your submission has been received!
A manóba! Nem sikerült elküldeni. Kérjük próbáld újra!