Megfelelési kényszer - 1. rész

1., Kialakulásának lehetséges okai

2., Megjelenési formái

3., Spirituális dimenzióból vizsgálva

4., Kezelése, meghaladása

‍

‍

1., Kialakulásának lehetséges okai

‍

Mint majdnem mindennek, ennek is a gyökere visszanyúl a földre születésünkig. Megszületsz, csak sírsz, vigyorogsz, és nézel. Néhány hónap után megteszed az első lépéseket, majd lassacskán már egész jól totyogsz a nappaliban. Az elvárások voltaképpen ekkor már megjelennek, hiszen a szülők próbálnak téged felnevelni, ráadásul egészséges felnőtté, így bizony a kiszedett ételt meg kell enni.

‍

Aztán ha úgy hozza a sors, 2 éves korodban bekerülsz a bölcsibe, ahol a bölcsis nénik szintúgy megmondják, hogy mikor, mit csinálhatsz. Megjelenik az elvárás, aminek meg kell felelni, és ez aztán az oviban csak fokozódik. Hiszen, ahogy egyre inkább nősz fel, úgy biza nő a szüleid és a világ feléd támasztott elvárása. Ha teljesíted az elvárásokat, örülnek és boldogok a körülötted lévők.

‍

Persze a legtöbbünk ezen óvodás évekre még földi paradicsomként gondol, ahol nem nehezedett rá a felnőtt lét ólom súlya, ám a valóságban már totyogásunk pillanatában elkezdtek megjelenni az elvárások felénk, aminek meg kellett felelni, ha jó gyerekek akartunk lenni. Persze itt megint csak nagyon széles skálán mozog, hogy egy gyerek, mit él meg ilyenkor. Valaki vállát már nagyon korán erőteljes súly nyomja az ősöktől, és valakinek több tér van hagyva, hogy szabadabban létezzen. Így nem vehetünk mindent egy kalap alá, de az biztos, hogy így vagy úgy, de az elvárások már gyermekkorban megjelentek, és a homokszemek pergésével, egyre csak nőttek.

‍

Általános iskolában már egyre több a követelmény, aminek meg kell felelni, mind a rendszer, mind pedig a szülők által. Itt vannak az első valódi próbatételek. Míg az oviban egzakt módon nem rakott a világ mérlegre téged, addig az iskolában elindul ez a folyamat. Mind a rendszernek, mind a szüleidhez, s így majd neked is lett egy mérleged, ami alapján megítéltek, megítélted magadat.

‍

Figyeld meg magadnál ezeket a kérdéseket:

- Milyen elvárás volt támasztva feléd az általános iskolás éveid alatt? (utána későbbi évekre is levetítheted)

- Csak az 5-ös volt elfogadható?

- Mi történt, ha nem hoztad azt az eredményt, amit otthon elvártak volna?

- Volt-e szeretetmegvonás? Figyelemmegvonás? Jutalommegvonás?

- Ha nem hoztad, amit a szüleid elvártak, akkor is Teljesnek érezted magad? Ha nem, vajon miért nem?

- Mi történt, ha teljesítetted, amit elvártak? Semmi, mert ALAP volt? Esetleg ilyenkor kitüntetett szeretetet/figyelmet kaptál, amit máskor nem? Esetleg alap volt, de közben a szülők másoknak büszkén hencegtek veled?

- Mennyit hallottad, hogy büszkék rád szüleid?

- És mikor hallottad? Csak akkor, amikor teljesítettél?

- Éreztél-e magadon kényszert, hogy teljesíts?

- Már akkor is lázadtál a túl erős kényszerítő hatások ellen?

‍

Érdekes kérdések, és érdemes elgondolkodni rajtuk nyugodt körülmények között, valóban beleérezni, és őszintének lenni magaddal. Fontos: Ennek nem az a lényege, hogy bárkit is hibáztassunk, vagy hogy a szüleinkre mutogassunk a múlt árnyai miatt. Sokkal inkább az, hogy tisztánlátásunk legyen. A tiszta vízben pedig könnyen meglátszik, mi hamis.

‍

Miért fontos az, hogy a szüleid hogyan voltak feléd? Meglátásom szerint azért, mert ahogy korábban említettem, (és később még visszatérünk rá) az emberi élet úgy van megszerkesztve, hogy folyamatosan elvárások tömkelege zúduljon az emberre, így a megfelelés egyfajta alapállottá válik az emberben anélkül, hogy észrevenné vagy kifejezetten zavarná, viszont…

‍

…viszont az, hogy mennyire lesz valakinél “súlyos”, vagy marad egy lightos dolog, ami nem keseríti meg az életét, az tapasztalataim alapján nagyban függ a szülőktől, vagy azoktól, akik nevelték a gyereket.

‍

Ha otthon a teljesítményhez volt kötve az elismerés/szeretet/figyelem/törődés, akkor szinte biztos, hogy erőteljes megfelelési kényszer kezd el kialakulni a gyermekben. Hiszen, azt érzi, hogy aki Ő, Maga, az nem elég, neki kiválóan kell teljesítenie ahhoz, hogy alapvető dolgokat megkapjon. Persze sok szülő egyszerűen azért teszi, mert jót akar és azt hiszi, hogy ha a maximumot kisajtolja a gyerekből, akkor az majd életre való és boldog felnőtt lesz, kevesen veszik észre, hogy ezzel pont az ellenkezőjét érik el gyakran.

‍

Az ember bizonyos szinten azért akar megfelelni, mert azt érzi, hogy nem felel meg.

‍

Ezért aztán elkezd teperni, és próbál megtenni mindent, hogy jól teljesítsen, hogy szép legyen, hogy megkapja kívülről a visszajelzést, hogy Ö ELÉG JÓ, mindezt azért, mert mélyében a bizonytalanság adta hiányt éli.

‍

Néhány éve beszélgettem valakivel, aki elmesélte, hogy anno pszichológia szakra szeretett volna jelentkezni az egyetemre, de az apja nem támogatta, ő azt szerette volna, hogy médiát tanuljon, mert már ekkor dolgozott benne. Végül a lány az apja hatására letett a pszichológiáról, helyette a médiát választotta, és fel is vették. Könnyes szemekkel azt mondta: “Amikor felvettek, akkor hallottam először apától, hogy büszke rám…”

‍

Annak az érzete, hogy nem vagyunk elég jók, hogy nem felelünk meg a nekünk fontos személyeknek, generálja, hogy kényszeresen meg akarjunk felelni, hogy végre végre, kapjuk már meg azt a kis elismerést, szeretetmorzsát, figyelmet, amit tán soha sem kaptunk meg. Ám ez az út kifelé vezet, a feltétel nélküli boldogság-béke-szeretet pedig bennünk van.

‍

A lány szíve hívásáról lemondva elment egy olyan szakot tanulni, amit nem ő szeretett volna, hanem az apja. Így kezdjük el mások életét élni lelkünk hívása helyett. A belülről mardosó magány/hiány/kisebbségi érzés olyan cselekedetekre sarkall, ami eltávolít önmagunk lehetőségeitől, a bennünk szunnyadó forrástól.

‍

S ahogy nősz fel, a valós vagy vélt elvárások is veled együtt nőnek. Ahogy megjelenik az életedbe a szexualitás, úgy egy újabb adag súly is érkezik vele. Ha számodra valaki fontos, akkor próbálod magadat úgy alakítani, próbálsz úgy viselkedni, hogy megfelelj a másiknak. Mivel saját értékességüket kevesen látják, így a legtöbben mindent megtesznek, hogy megfeleljenek másoknak. Ilyenkor a külvilág, a másik személy fontosabbá válik önmagadnál, így elindul a játszma, melyben megfeledkezel magadról, csak az számít, hogy a másik által betömhesd a benned tátongó űrt. Persze ezt tudatosan kevesen ismerik fel, de a mélyből ez irányítja az embert.

‍

Szinte kivétel nélkül mindenkiben vannak hiányosságok, ami bizonyos szinten természetes. Ez mit jelent? A Teljességet nem tudod élni hiányos állapotban. El-el kaphatod pillanatokra, de a valódi Teljességhez…ahhoz Teljesség kell:) Az emberben lévő hiányosságokat, kiben több (őt hívod nehéz esetnek), kiben kevesebb, az egó kívülről próbálja betömni. Voltaképp az egó is valahol a teljességre törekszik, csak a sajátos módján, mert mégsem érhet el a Teljességhez. Például így:

‍

• Legszívesebben már befejeznéd a munkát, de még mindig nyomod, hogy bizonyíts magadnak, vagy a főnöködnek, másoknak, hogy te bizony mindent is meg tudsz csinálni, elég jó vagy, hátha végre elismer valaki.
  
  
• A sminket nem arra használod, hogy kiemeld a csodás vonásaidat, hanem arra, hogy egy teljesen másik arcot csinálj magadnak, hátha az jobban tetszik majd “ő neki” vagy épp másoknak. Addig is megtagadva valódi külsődet.
  
  
• Egyáltalán nem élvezed az edzést, de rákényszeríted magadat mindig, mert ragaszkodsz a testedről való elképzelésekhez, amit "ha elérsz, megkapod a kellő figyelmet"
  
  
• Úgy gondolod, a külsőddel nem tudod elnyerni a világ tetszését, elismerését, ám ha elég művelt, olvasott vagy, akkor a betanult dolgokat majd hangoztathatod a társas összejöveteleken, ezzel is megmutatva, hogy mennyire okos/művelt/olvasott vagy.
  ‍
• Szerénynek tartod magad, de azért valahogy mindig kiderül, hogy milyen autóval jársz, mennyiért voltál nyaralni vagy hol élsz.

‍

A sort még hosszan tudnám folytatni, az egó számtalan módon meg tud nyilvánulni, a nagyon könnyen észrevehetőtől, egészen a kis finom apró jelenségekig. Ha valahol magadra ismertél, még véletlenül se érezd magad rosszul! Nincs azzal semmi baj, ha rájössz, hogy mennyire jelen van az egó az életedben. A baj akkor kezdődik, amikor a felismerés után homokba dugja valaki a fejét. És arra sem az Isten bólogat lemondóan… hanem a saját lelkiséged kezd el ilyenkor felőrölni. Aki egyszer meglátja, hogy hazugságban él, az utána nagyon nehezen fog tudni benne maradni. Az egó visszaszorításához, megtisztuláshoz, először fel kell ismerni, mikor és hogyan van jelen.

‍

Tehát:

A megfelelést a belső hiány irányítja, amitől különösen fontossá válik az, amit másoktól kapsz, az egó ily módon próbálja betölteni az űrt. (szeretet, figyelem, törődés, elismerés, elfogadás) A megfelelési kényszert mindig a belső hiány tüzeli. Ez ad neki energiát. És persze a hosszú éveknyi kondicionálás gyermmekortól kezdve, ahogy beszéltük, mely bevésődött automatikus programokká válik az elmében.

‍

A megfelelés kialakulásának okai:

• megszületésedtől kezdve folyamatosak az elvárások
  ‍
• gyermekkori sérülések - nem érzem, hogy megfelelek, ezért görcsösen törekszem rá, hogy megfeleljek (a legnagyobb sérüléseket a szülők tudják okozni, ám utána ez kivetül az élet más aspektusaira is. Például édesapádnak sosem tudtál megfelelni, ezzel a hátizsákkal nagyobb az esély, hogy a férfiaknak az életedben görcsösen próbálsz megfelelni (romantikus partner, barát, főnök, tudatalatt próbálja az egód bezsebelni azt, amit apától nem kaptál meg, stb.)
  ‍
• belső hiányosságok, bizonytalanságok, komplexusok, amit az egó kintről próbál betömni/ellensúlyozni, így fontos, hogy: hogy lát engem a világ, milyen visszajelzést kapok tőle, mert “a boldogságom/értékességem/biztonság érzetemben a külvilág visszajelzése meghatározó tényező.

‍

Ennyi volt az első rész, hamarosan jön a folytatás, melyben a megfelelési kényszer megjelenési formáiban fogunk mélyebbre menni. Utána a harmadik részben spirituális szemszögből fogjuk vizsgálni, míg a záró részünkben a kezelése, meghaladásáról lesz szó. Ha kérdésed van a téma kapcsán, vagy szeretnél mélyebb szinteken dolgozni vele, ezen az emailen vagyok elérhető: hello@sivanandaawakening.com

‍

A témáról hosszas előadásokat lehetne tartani, így minden résszel együtt is, a teljesség igénye nélkül íródnak a cikkek.

‍

Sivananda

‍