Mi fán terem az önbizalom?

Éppen közeled a vihar, a kedvenc időm, úgyhogy gondoltam kiülök az erkélyre, és írok eme fontos témáról, ami a legtöbb ember életét befolyásolja. Vágjunk bele.

‍

I. Mi az az önbizalom?‍

‍

Megvizsgálva a szót a gyönyörű nyelvezetünkön keresztül, rájövünk, hogy az ön-bizalom, önmagunkról szól, jobban mondva, csakis belülről fakadhat, az ÖN-ből, illetve a bizalom tényezőből. Mennyire bízok magamban. Van-e bizalmam önmagam felé? Ez maga az önbizalom. Ez miért fontos? Vegyük azt a példát, hogy van egy tragacs autónk. Kiötleteljük, hogy el szeretnénk utazni valahova messzire vele, ahova kelleni fog teljesítmény. Mivel tudjuk, hogy öreg már a verda, ezért félve indulunk neki, talán neki sem indulunk az útnak, mert nem bízunk az autóban. Nem bízunk abban, hogy teljesíteni fogja tudni a rá váró utat. Erről szól az önbizalom…

‍

Ha bízok magamban, akkor bele merek fogni dolgokba az életembe, meg merem lépni a kellő lépéseket a vágyaim felé. Oda merek lépni a nőhöz/férfihoz az utcán, aki tetszik, bátran beleállok a konfliktusokba, bátran elküldöm az önéletrajzomat, bízva magamban, tudva, hogy menni fog, sikerülni fog. Tény, hogy az egészséges önbizalomnál is megjelenhet kétkedés, tehát nem vakságról beszélünk, de alapvetően egy olyan érzelemvilág a domináns, hogy gondolkodás nélkül bele fogok, eszembe se jut, hogy nem fog sikerülni, vagy ha igen, ez nem gátol meg a cselekvésben. Ez például az egészséges önbizalom egyik jellemzője.

‍

II. Természetes kialakulásának a menete‍

‍

Oké, oké, de miért van az, hogy az egyik gyerek bízik magában, már az iskolában is jól látszik, a másik pedig retteg attól, hogy lépjen. Az okok, mint nagyon gyakran, itt is, az édes otthon melegében leledzenek elsősorban. Az önbizalom alapvetően úgy alakul ki, hogy a szülőknek elsősorban van egy bizalmuk a gyermek felé. Tehát a gyermek kap egy megelőlegezett bizalmat. Ez segíti őt abban, hogy bátran lépjen afelé, ami megjelenik benne. Ezután lép, hibázik, elesik, kudarcot vall, de sebaj a szülők ott vannak, támogatják, megnyugtatják, hogy minden rendben van, így a gyermekbe nem az ég bele, hogy nem hibázhat, hanem az, hogy hibázni teljesen okés, sőt, természetes dolog. Ekkor a hibázással lévő kapcsolata természetes, úgymond majdnem hogy érzelemmentes, félelemmentes lesz. Ezután lép újra, megint elbukik, de sebaj, a szülők ott vannak, ugyanaz a forgatókönyv, majd lép újra, és harmadjára sikert arat.

Mit tanul meg a gyermek ebből a folyamatból, ha minden így történik? (általában nem így történik)

‍

1., Nincs baj a hibázással.
2., Nincs baj a kudarccal.
3., Mikor elbukik, akkor megvan tartva érzelmileg, így később ő is automatikusan meg fogja tudni tartani önmagát. (és másokat is).
4. Bátran kell lépni a sikerért.

‍

Majd ez egyfajta öngerjesztő folyamattá alakul, azaz, mivel a szülők bíznak a gyerekbe, a gyerek mer bátran lépni, így a kudarcok mellett, sikert is arat, és itt érkezünk el egy fontos dologhoz: A siker tovább építi az önbizalmát. Merthogy, az önbizalom mindig a cselekvés következménye. Sokan arra várnak, hogy majd lesz elég önbizalmuk, hogy lépjenek, ám a folyamatot a másik oldalról kell megközelíteni, cselekedni kell önbizalom nélkül, a félelmekkel együtt, és az, hogy merünk ugrani, lépni az ismeretlenbe, már maga az is önbizalmat ad, ha pedig sikert aratunk, az még inkább növeli azt.

S így a gyermek majd további és további célokat, terveket tűz ki, amikbe beleáll, amik kvázi fent fogják tartani, és építeni fogják az önbizalmát.

‍

III. Az önbizalomhiány természetes kialakulásának a menete‍

Most átvesszük azt a forgatókönyvet, ami sajnos gyakoribb.

‍

A,. A szülő túlkontrolos, mindent ő akar csinálni a gyerek helyett, ő dönt a gyerek helyett, nem engedi a gyermeket bátran lépni amerre akar, vagy azért, mert az neki nem tetszik, vagy azért, mert túlságosan félti. Mit okoz ezzel? A gyermek nem dönthet, azaz, nem kap bizalmat a szülőtől, illetve, mivel sosem ő dönt, ezért nincs esélye építeni az önbizalmát, mert azt döntések által tudjuk megtenni. Emlékezzünk rá, hogy a fenti példánál a gyermeket hagyták dönteni, ám ha “elesett”, akkor ott voltak mellette. Itt nem hagyják dönteni, ezzel azt éreztetve, hogy nem bíznak benne. Na most az ilyen ember általában felnőtt korára félni fog a hibázástól és döntésképtelenné válik. Na meg persze önbizalomhiányossá, azt gondolom, nem kell mondani.

‍

B., A szülő nincs elegendő szigorral, tartással a gyerek felé, totális szabadság van. Ez azért probléma, mert ha gyereknek mindegy, hányra megy haza, akkor azt érzi, hogy a szüleinek nem elég fontos. Egy gyereknek muszáj, hogy legyenek korlátok, határok szabva, hogy valóban szabadságot tudjon megélni. Ha nincsenek határok, mert egyedüli anya neveli a gyermeket, vagy éppen apa nem éli a férfiasságát, esetleg papucs, vagy valamilyen szenvedélybetegség van jelen, esetleg meghalt, akkor sokszor hiányzik az a keretet adó erő a családból, amit ideális esetben az apa testesítene meg. Ezt a minőséget egyébként sokszor erősebb nők szokták megjeleníteni. Lényeg a lényeg, ha nincs hátország, ha nincsen meg az érzés, hogy biztonságba vagyok, figyelnek rám, ha bajt csinálok, valaki ott lesz, aki segít, akkor bizony nem merek majd lépni. Egyrészt, ilyenkor sokszor hiányzik a bizalmat tápláló, támogató szülő, plusz biztonságérzet nélkül a gyermek nem mer majd lépni, hisz azt érzi, nem lesz, ki megtartja. Ha nem lép, nincs esélye önbizalmat építeni, nincs esélye kudarcokat és sikereket gyűjteni. A forgatókönyv nagyon hasonló, az eredmény itt is önbizalomhiány, hibázástól való rettegés és döntésképtelenség lesz.

‍

S a folyamat, ahogy a pozitív kimenetelnél, itt is öngerjesztővé válik. Azaz, önbizalomhiányosként nem mer lépni az illető, ami azt hozza magával, hogy mindenképp negatív tapasztalásokba lesz része, hiszen nem ő irányítja a dolgokat, hanem az élet sodorja erre arra.

‍

IV. Gyakori tévhitek az önbizalommal kapcsolatban

‍

Tizenévesen azt hittem, hogy teljesen rendben van az önbizalmam. Ám egyszer, rövid idő leforgása alatt, teljesen megváltozott az élethelyzetem, egy luxus villából egy egyszobás lakásba kerültem édesanyámmal, vége lett a profi sportnak az életemben, és barátokat vesztettem el. Hirtelen eltűnt az önbizalmam. Ekkor rájöttem, hogy istenigazából a külsőségek, a visszajelzések fontosak, de nem lényegesek. Ami lényeges, az az, amit mi a cselekedeteink által építünk fel ebben a témában. Mivel az önbizalmam egy jókora része az az élethelyzetemen és külsőségeken alapult, (szép ház, biztos pontok, csillogás) így amikor ez eltűnt, akkor eltűnt az önbizalmam is. Na de a valódi önbizalom az nem tud csak úgy pikk pakk elillanni. Magyarán, a külsőségekre épített önbizalom nem önbizalom, hiszen nem az ÖN-ből, nem belülről fakad, hanem egy külső, egy bizonytalan dolgon alapszik. Azaz, ez egy illúzió. Ezért tud elillani, ha úgy hozza a sors. A sors már csak ilyen…

‍

Szóval, fontos megérteni, hogy igenis szükségünk van mások visszajelzésére az önbizalmunkhoz, ám nem adhatja ez a nagyobbik részt, különben nagy pofára esés lesz, ha ez eltűnik/megszűnik. A világ visszajelzését amolyan üzemanyagként érdemes használni, hogy azt is felhasználva cselekedjünk, és létrehozzunk olyan dolgokat, amikre érezzük a hívást. Ha a visszajelzésekben kezdünk el uszkálni, s közben mi magunk nem hozunk létre semmit, akkor nem jól használjuk ezt az energiát, és fulladás lesz a vége.

‍

Ne feledjük, a cselekvés hozza az önbizalmat. Nőknél szoktam így magyarázni:
Honnan tudod, hogy a pasi megbízható? (de ez minden emberre igaz egyébként…) Onnan, hogy amit mond és tesz, az megegyezik. Ha nincs így, akkor megbízhatatlan.

Erről szól az önbizalom. Ezt mindjárt ki is fejtem jobban az építésénél.

‍

V. Hogyan építs önbizalmat - Lehetséges kiutak az önbizalomhiányból.

‍

Ha az előzőket megértettük, akkor viszonylag egyszerű, hogy hogyan tudjuk ezt építeni.
Mindenképp szükség lesz arra, hogy kilépj a komfortzónádból, hogy dönts és lépj, fejben tartva a lépcsőzetesség elvét.

‍

Picit visszatértünk az előző példánkra. Amikor megismerünk egy új embert, valószínűleg nem ugyanaz a bizalmunk van vele, mint a legjobb barátunk felé. De miért is nem? Mert a legjobb barátunkról már x ideje tudjuk, hogy számíthatunk rá, hogy amit mond, az úgy is van, (jó esetben…) illetve, mert őt ismerjük, vagy legalábbis azt hisszük. Azáltal, hogy nem merünk lépni, hátráltatjuk az önmegismerésünk folyamatát, hiszen az azon alapulna, hogy megismerjük önmagunkat x, y, és z helyzetben. Ám ha ezekbe a helyzetekbe nem lépünk bele, akkor nem tudjuk, mit hozna ki belőlünk, milyenek lennénk benne, és nem ismerjük meg a határainkat, korlátainkat.

‍

Ebből leszűrhetjük, hogy az önbizalom építés folyamata valóban egy folyamat. Egy igazi építkezés, ami nem kapható meg egy 3 napos hétvégi trainingen.

‍

Arról van szó, hogy sikerélményekre van szükségünk. Arra, hogy kitűzzünk, megígérjünk valamit magunknak, majd azt betartsuk. Ha sikerül betartani, akkor szavahihetők maradtunk önmagunk számára, és gyűjtöttünk egy sikerélményt. Na ez elkezdi építeni az önbizalmat, mert elkezdünk megbízhatóvá válni önmagunk számára.

‍

És itt jön egy érdekes kérdés. Honnan kéne lennie önbizalomnak egy olyan dolog meglépéséhez, amit még sosem csináltunk? Egyrészt sehonnan, de közben pedig mégis van. Az van, hogy egyrészről egy új dologba való belekezdés mindig félelemmel fog járni. Hiszen, nem tudjuk mi vár ránk. Ugrunk az ismeretlenbe. Azonban, a tény, hogy mi már jópárszor ugrottunk az ismeretlenbe, és eddig nem haltunk meg, mindig megmaradtunk, az velünk lesz akkor is, amikor megint valami új dologba akarunk belefogni. Magyarán, az ismeretlentől való félelmünk nem múlik el, hiszen ha mindig magasabb és magasabb helyre szeretnénk fellépni, akkor az olyan kvalitásokat, minőségeket követel meg tőlünk, amiket még nem teljesen élünk, viszont a már addig felépített önbizalom egyfajta hátország lesz, ami azt mondja: “Eddig is mindig megléptük, most is meg fogjuk tudni!”

S ez a kulcs.

‍

Ehhez viszont fontos egy alapvető dolog, ami a következetesség elve. Miszerint, a sikerélmény növeli az önbizalmat, a kudarc csökkentheti. Az elején a minuszból indulva, extrán szükségünk van a sikerélményekre. Szóval a Mount Everest megmászása helyett, először baktassunk fel a szomszédban lévő dombra, majd a hármashatárhegyre, majd így tovább… Mert ha egyből a Mount Everesttel kezdjük, akkor az lehet, hogy bukta lesz, ami letöri a motivációnkat, és a nem létező önbizalmunkat még inkább el porlassza. Ám, ha piciben kezdjük, akkor a sikerélmények adta drive, erő, az lehetővé fogja tenni, hogy haladjunk szépen előre, és gyorsabban odajutunk, mintha egyből túl nagyot akarnánk harapni.

‍

Egyébként, én azt szoktam javasolni, hogy nagyon piciben érdemes elkezdeni, például rutinok beépítésével. Ha egy önbizalomhiányos ember kitűz például kezdetnek három dolgot: Minden reggel egy pohár vízzel kezd, heti 3x elmegy futni, és mindennap leírja a naplóba a gondolatait, érzéseit, majd ezen kitűzéseit (igéreteit önmaga felé) elkezdi betartani, azáltal elkezd megbízhatóvá válni önmaga számára = épül az önbizalom.

‍

Ami fontos, hogy kezd piciben, de feszegesd a határokat. A túl alacsonyra tett kitűzés nem építő jellegű, a túl magasra tett, pedig valószínűleg nem lesz teljesítve, így romboló jellegű. Ezeknél például fontos, hogy az időtartamot is ki kell tűzni. Azaz, az adott dolgot nem a végtelenségig szeretném tartani, hanem kezdetben mondjuk 4 hétig, majd felülvizsgálom, mi történt, és újra kitűzök valamit. Miután megtapasztalod azt, hogy igen, ha valamit kitűzök, akkor én azt végig is csinálom, utána azt fogod érezni, hogy bízhatsz magadban. Amit mondasz, az úgy is van. S így mersz is majd mondani, lépni, bátran élni.

‍

Aztán pedig érdemes erősebben tágítani a komfortzónát, és olyan cselekvésekbe, vágyakba, félelmekbe beleugrani, amibe most nem mersz. Az ismeretlenbe való ugrás, majd megtapasztalása annak, hogy életben maradsz, az erőteljesen tudja növelni az önbizalmat, erőteljesen tudja alakítani az énképet.

‍

VI. Végezetül: önbizalom egy tágabb perspektívából

‍

Amikor azt mondjuk, hogy bízunk magunkban, akkor az a dualitás miatt automatikusan magában hordozza, hogy nem bízunk magunkban. Önmagában semmi sem értelmezhető, csakis az ellentettjével. Éjjel-nappal, bőség-szűkösség, van-nincs, önbizalom-önbizalomhiány.

‍

Az az ember, akire azt mondod, hogy: na ő igazán bízik magában, annak sokszor meg sem fordul a fejében a bizalom, egyszerűen a bizalmatlanság, a kétkedés sem jelenik meg benne. A tudatosság útját járva, a figyelem segítségével megélhető az az állapot, amikor a Jelenlét hatása miatt, nincs bizalom, de nincs kétség sem. Nem arról van szó, hogy annyira bíznánk magunkban, egyszerűen nem fordul meg a hibázás lehetősége a fejben.

‍

S ez nem valami vakság, hanem mondhatni az önbizalomnak a kevésbé emberi formája, vagy magasabb minősége, ahogy tetszik. Hiszen akkor van szükség bizalomra, ha nincsen. Ha természetes, akkor nem is gondolunk rá. S ez a természetesség elérhető a figyelem fejlesztésével. Ahogy egyre jobban együtt rezgünk az élettel, együtt pulzálunk a mindenséggel, úgy a dualitás ebben a témakörben is felolvad. Ez egyébként sportolóknál különösen jól megfigyelhető, ahogy eggyé válnak a pillanattal, a cselekvéssel. Amikor ez sikerül, akkor tökéletesen ráhangolódnak az életre, s ebben az állapotban eggyek az élettel, s ha egy vagy az élettel, akkor nincs szükség bizalomra, mert nincs bizalmatlanság sem.‍

‍

Na valami ilyesmi. Ha kérdésed maradt, írj bátran.

‍

Ha esetleg elindított benned valamit a téma és foglalkoznál vele mélyebben, akkor bátran jelentkezz egy ingyenes konzultációra, én nagy szeretettel várlak, vagy ha mással rezonálsz jobban, akkor azt a szakembert érdemes felkeresni, de fontos, hogy ez egy hosszabb út, amin legalább egy ideig érdemes valaki támogatásával erősödni, tisztulni, bátran élni azt, aki vagy.

‍

Ölellek,
Andris

‍